Vince Carter fan site
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
VC Style
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Hírek

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

Újabb hírek

  2008.05.20. 19:59

Kiki Vandeweghe, az új GM a hírek szerint meghívta a Nets work-out-jába Julius Hodge-t, akit még 2005-ben saját maga draftolt a Denver-be. Hodge nagy csalódást okozott az ottani játékával, később Milwaukee-ba cserélték, majd 2 olasz csapatnál is játszott, legutóbbi állomása pedig Ausztrália volt, a tervek szerint innen érkezne erősítésként. Másik hír, hogy az NBA Draft Lottery, vagyis a draftsorsolás ma lesz megrendezve a Pistons-Celtics keleti konferenciadöntő előtt. A legnagyobb esélye az eslő helyre a Miami Heat-nek van (25%), míg a Nets-nek erre 1,1%-a van. Végül pedig néhány újabb pletyka, miszerint a már ismert Camby-Anthony páros mellett állítólag a Nets még Barbosa, Diaw és a 2006-os first pick, Andrea Bargnani iránt is érdeklődik. Valamint Rod Thorn elmondta, szívesen beleteszik egy játékoscserébe a draftjogukat, kivéve, ha az az első három hely valamelyikét szerzik meg ma késő este.

Pletykák

  2008.05.16. 17:16

A New York Knicks idén nyáron nagy változásokat akar a csapaton belül, kezdőlépésként megállapodtak Mike D'Antoni-val, a Phoenix Suns volt edzőjével. Néhány internetes blog és oldal szerint nem lesz ez másképp a testvércsapattal, a New Jersey Nets-el sem. A csapatnál a GM tisztséget ezentúl Kiki Vandeweghe tölti majd be, aki máris betekintést adott szándékaiba. Egyes hírek szerint a Nets már elkezdett érdeklődni a Denver Nuggets sztárjátékosa, Carmelo Anthony iránt. A Nuggets kijelentette, egyelőre nem szándékoznak megválni a franchise-playerüktől, ám minden ajánlatod meghallgatnak. Szóba jött még Rashard Lewis és Josh Smith neve is, mint megszerzendő játékosok, ám ezek egyelőre csak találgatások. Más híresztelések szerint a megfelelő magasemberhiánytól szenvedő Nets a Lakers sérült centerét, a 20 éves Andrew Bynum-ot is el tudné képzelni, mint a csapat tagját. Ezekért a játékosokért persze áldozni is kéne, a pletykák szerint akár Carter és/vagy Jefferson is távozhat a csapatból, bár én személy szerint nem nagyon hiszem, hogy bármi lesz ezen cserék valamelyikéből. Mindenesetre érdekes nyárnak nézünk elébe... Ami viszont a közeljövőt illeti, a Draft Lottery-t május 20-án rendezik meg, az újoncbörze pedig június végén lesz, a New Jersey idén akár nagyon kedvező pozícióba is kerülhet, és egyesek szerint a fő céljuk egy képzett magasember draftolása. Bővebb információt majd találhattok később a Nets Draft 2008 menüpontban.

Diop interjút adott

  2008.05.12. 22:40

Igen, jól látjátok, új hír került fel az oldalra! Kezdjünk is bele! Tehát, a minap DeSagana Diop, a Nets cserecentere adott egy interjút a Nets hivatalos honlapjának.

Újra

  2007.10.30. 11:02

Több mint egy év kihagyás után az oldal hamarosan újra be fog indulni!

Két UConn-kosarast draftolt a Nets

  2006.06.30. 09:16

A Nets egymás után választhatott a 22. 23. helyről a 2006-os NBA Draft-on. A 22. helyen először az irányító/hátvéd Marcus Williams-t szólította Stern komisszár. 6-3-as magassága mellé páratlan 215 lbs. súly tartozik, igazi "nehézfiú" a posztján. A méretét jól ki is használja, igaz tehetné ezt jobban is, míg irányítani is remekül tud. A legrosszabb képessége talán a robbanékonyság és a tempódobás. Összeségébe véve azonban remek játékos lehet belőle. A másik választott az első körben Josh Boone. Őt már várni lehetett. Az erőcsatár posztra érkezett a franchise-hoz, és nagy reményeket fűznek hozzá. 6-10 magas, 237 lbs. Ő is egy kis edzésre szorul a tempó dobásokból, ám nagyszerű védekező ember. A második kör 24. helyén a Nets Hassan Adams mellé tette le a voksát, az Arizona egyetemről érkezik az NBA-be. Kiscsatár poszt. 6-4/201, rendkívül atlétikus játékos, valamint nagyon jó az állóképessége, a tempóin neki is kéne egy kis segítség.

Draft jelzések és Cliff csere(?)

  2006.06.03. 17:33

A Nets folytatta munkjáját az NBA Draft játékosnézésein. Mint tudjuk, a draft június végén lesz, sok játékos kerül ezzel együtt az ügynökök szeme elé. Nézzük a kínálatot: az egyik legjobban várt játékos, akit a New Jersey-sek várnak a csapathoz, a scouter szerint igen technikás Shawne Williams. 6-9 magasságú csatárt tsiztelehtünk a személyében, aki könnyen csökkenthetné a csapat gondját ezen a poszton. Másik eredmények: Saso Zagorac (6'8") csatár, 19 pontos átlaga volt a tavalyi szlovénm ligában, valamint Hassan Adams a Florida játékosa. Felröppent továbbá aza hír, melyszerint a Nets által legjobban foglalkoztaott játékosok Alexander Johnson (Florida State), és Josh Boone (Connecticut). Ugyancsak kiszemelt préda James "Flight" White (6'7", Cincinnati) és Kevin Pittsnogle (6'11" West Virginia), akik közül már a második körben óhajtanak választani. Egy másik nagy hír, hogy Jay Williams a napokban a Nets-nél edzett. A 2002-es második választott a három éve alatt még egyszer sem lépett pályára, ami nem is csoda, hiszen motorbalesete után már az is kétséges voilt, hogy egyáltalán lábra tud e majd állni valamikor. Mivel Jay szabadügynök, a Nets vele is nagyot foghat, bár Williams még nem tudja, hogy melyik csapathoz igazoljon. ( a képen James White látható)

Véget ért az idény a Nets-nek

VC  2006.05.20. 14:56

A keleti konferencia elődöntőjében hamar véget ért a Nets-Heat összecsapás, 4-1 -gyel jutott tovább a miami. Az utolsó meccsen Kidd bedobását Wade csípte el, és a kosarat is értékesítette a Heat az utolsó mp-ben, így a floridaiak nyertek 106-105-re, vagyis továbbjutottak. Carter és jefferson is 33 pontot dobott. Carter: "Úgy éreztük hogy most nagyra leszünk képesek ezzel a csapattal. A playoff volt a legnehezebb szint, elbuktunk." A Nets csak az első meccset bírta megnyerni 101-88-ra. A második meccsen a Miami egy 25-4-es rohanással kezdett, így ez a meccs is hamar eldőlt. A következő 3 meccs a klasszikus Wade meccsek közé tartozott. A mérkőzések végén szinte mindent ő irányított. A 3. meccsen a Nets vezetett a harmadik negyedben 64-56-ra, amikor Wade visszajött a Carter könyökösétől elszenvedett kisebb sérüléséből. D-Wade az utsó 4 és fél percben 15 pontot szórt, így a Heat ezt a győzelmet is bezsebelte. A 4--en Payton 3-asa döntött. És végül a keddi meccsen Wade 2 perccel a vége előtt egy double-team védekezésből át juttata a lasztit Walker-hez, aki egy 3-assal büntetett. Carter az utolsó 17 percben 3 pontot dobott, a végén még zsákolt egyet, de ez a lényegen nem változtatott. Jöjjenek a képek az 5. meccsről!

2006 NBA Playoffs First Round

  2006.05.12. 22:02

Sikerült a továbbjutásunk az első körből, igaz még nem volt vmi nehéz dolgunk, pályaelőnyünk is volt, persze ezzel nem vonok le semmit az érdemünkből. 4-2-vel sikerült továbbmennünk. A szokásos hátvédsorunk jól játszott, Carter szórta a pontokat, Kidd lepattanózott és gólpasszt is adott, Jeff pedig a 3-asokat vágta. A következő ellenfél a Miami lesz, aki 4-2 vel jutott tovább a Chicago ellen. Tavaly is összekerült már az NJ és a Heat, akkor a Heat ment tovább az első körből, most szeretnénk visszavégni nekik. A többi párosításból a papírforma uralkodott. Nyugat toivábbjutók: San Antonio, LA Clippers, Phoenix, Dallas, míg keleten is a legesélyesebb jutottak tovább: Detroit, Cleveland, New Jersey, Miami. a tovább gombra kattintva láthattok pár képet a Nets Pacers összecsapásairól, főleg a továbbjutásról.

Playoff Carter-rel!

  2006.04.22. 09:24

Carter készül az NBA rájátszásra, minden pénteken dobóedzést tart magának, és ez jól is jöhet majd a Pacers ellen. "Szinte minden nap dobok" (tehát nem csak poénteken ;)) mondta Carter. A gyakorlás célravezető volt Április 11-én a Chicago ellen. Pár másodperccel a vége előtt egy szép félpályás/hárompontos kosarat értékesített. Igaz, a Nets végül kikapott 3-mal a Bulls ellen, de ez a dobás akkor is különleges volt. Carter az egész alapszakasz során a Nets csapatát 1910 (!) ponttal segítette, hogy a Keleti-Konferencián a New Jersey a harmadik helyen végezzen. És végül is a Nets a rájátszást (sok más csapathoz hasonlóan) április 23-án kezdődik a Pacers ellen hazai meccsen. Re3méljük Carter remekelni fog itt is...

Raptors - Nets: 100-105 OT.

VC  2006.03.07. 08:30

Kidd tripla-duplája segítette a Netset a győzelemhez...

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

 
New Jersey

 

 

Keleti főcsoport:

1. BOS 66-16 .805

...

9. IND 36-46 .439

10. NJN 34-48 .415

11. CHI 33-49 .402

...

15. MIA 15-67 .183

 
Stats

2007-2008 Alapszakasz

PPG BPG SPG APG RPG
21.3 0.4 1.2 5.1 6.0

Szezoncsúcsok:

39 pont (Vs. ATL, 3/19/08)

17 sikeres dobás (Vs. ATL, 3/19/08)

28 dobáskísérlet (Vs. HOU, 12/7/07)

5 sikeres 3-as (@ NY, 3/24/08)

8 3-as kísérlet (@ IND, 3/28/08)

13 sikeres büntető (Vs. UTA, 3/15/08)

14 büntetődobás (3-szor is)

4 támadólepattanó (7-szer is)

11 védőpattanó (Vs. IND, 3/26/08)

14 pattanó (Vs. IND, 3/26/08)

10 gólpassz (4-szer is)

6 labdaszerzés (Vs. GSW, 12/22/07)

2 blokk (8-szor is)

49 perc (@ MIA, 12/20/07)

 

 
Oldal

 

 

Társszerkesztõt keresek, egy webes hírekkel foglalkozó oldalra :) www.cherry-bomb.gportal.hu    *****    GRACE KLINIKA // A legújabb magyar GRACE KLINIKA RAJONGÓI LAP! // GK // A legújabb magyar GRACE KLINIKA RAJONGÓI LAP!    *****    Gyere és látogasd meg az újranyitott oldalt! Kreditesõs chatparty lesz, amikor szeretnétek!    *****    Nézz be Magyarország elsõ JJ PROJECT-es oldalára!    *****    Egyedi, érdekes, innovatív szolgáltatás csomagok értékesítésére keresünk 4 vezetõ munkatársat,Otthonról végezhetõ !    *****    SELENA GOMEZ TELJESEN MEGÚJÚLVA!! ÉRDEKEL? SELENA GOMEZ TELJESEN MEGÚJÚLVA!! ÉRDEKEL?? SELENA GOMEZ TELJESEN MEGÚJÚLVA!!    *****    MUNKATÁRSAKAT KERESÜNK! INTERNETES MUNKALEHETÕSÉG, DOLGOZZ OTTHONODBÓL! JELENTKEZZ MOST!    *****    ***Ajándék tanfolyam útkeresõknek a tiszta forráshoz! Ha nem hagysz ki fejezetet a végére saját magad mestere leszel    *****    Esti gimi 23 alattiaknak ingyenesen! Esti tagozatos gimnáziumot keresel? Érettségi felkészítõ oktatás szakközépiskolánkban - Kattints ide!    *****    Magyarország legnagyobb online játékközössége! Megannyi újdonság vár! Rengeteg új lehetõség! Regisztrálj most!    *****    JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS    *****    Jang Keun Suk - Ismerd meg Ázsia Hercegét! :) Képek, videók, fordítások. Gyere és nézz be! :) ~ JangKeunSuk.gportal.hu    *****    IDE MINDIG ÉRDEMES BENÉZNI Picur Mini ABC Nyitva: mindennap 5-21h-ig Bp. IV. Nádor u. 87. AZ ÜNNEPEK ALATT IS NYITVA!    *****    ÚJRA ITT A FREEDOMFIGHTER! - ÚJRA ITT A FREEDOMFIGHTER! - ÚJRA ITT A FREEDOMFIGHTER! - ÚJRA ITT A FREEDOMFIGHTER!    *****    Szereted a KAT-TUN fiú bandát vagy a NO.6 animét? Nézz be hozzám, napi frissekkel várlak! :) KAT-TUN & NO.6 <3    *****    INTERNETES MUNKALEHETÕSÉG! Kommunikációs - kapcsolattartó munka, fõállás mellett végezhetõ!Jelentkezz! KATT.    *****    LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!LIKE!    *****    ~ Forever Young ~ egy blog, egy író, sok ezer gondolat... Az író, aki örökké fiatal akar maradni. ~ Forever Young ~    *****    MWD Design - Olcsó, egyedi oldal létrehozása, G-Portálos, e107-es és Joomlás oldal designolása, matrica készítés...    *****    EGY SZERELMES NÕ VISZONTAGSÁGAI! Õszinte vallomás szexrõl, szerelemrõl, flörtölésrõl!